Életének 70. évében súlyos betegséget követően, 2011. március 31-én elhunyt Payer András énekes, zeneszerző, a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja - tudatta a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete az MTI-vel csütörtökön.

Közlésük szerint Payer Andrást súlyos betegség után, csütörtök hajnalban érte a halál. Temetéséről később intézkednek. Payer András 1941. július 31-én született Budapesten. 1961-től meghatározója a magyar könnyűzenei életnek, úgyis, mint szerző és úgyis, mint előadó. Jóformán az egész magyar élvonal énekelte, illetve énekli dalait. Számtalan dalát vitte sikerre Németh Lehel, Záray Márta, Vámosi János, Kovács Erzsi, Koós János, Toldy Mária, Sárosi Kati, Zalatnay Cini, Aradszky László, Magay Klementina, kezdeti korszakában Koncz Zsuzsa, Szécsi Pál, Korda György, Katona Klári, Németh József, Mikes Éva, Komár László. Sőt, Hofi Géza első sikeres nagylemezének jelentős részét is ő írta. Az együttesek közül az 1960-as és 1970-es években az Omega, az Illés, a Bergendy együttes, valamint a Magyar Rádió Big Bandje is műsorán tartotta a Payer-dalokat, akárcsak később a fiatalabb generáció együttesei (Cotton Club Singers, Republic). Legnépszerűbb szerzeményei: Ó, egy Alfa Romeo, Annyi arc ismerős, Találkozás, Gedeon bácsi, Könnyek nélkül, Felmegyek hozzád, Még egyszer, Almát eszem, Nincsen olyan ember, Isten veled szomorúság, Nem születtem grófnak. Más szerzőtől ő vitte sikerre a Minden jót, Mónika! című számot.

Az annyi arc ismerős című életműkiadványa 45 esztendő dalterméséből mintegy 90 felvételét tartalmazza. Számos színdarabhoz írt zenét, valamint a legkitűnőbb magyar dzsessz-rock zenészekkel kortárs mai magyar költők verseit is megzenésítette. Payer András 1991-től Zsámbékon élt, ahol vállalkozásba kezdett. Halála előtt is fellépett, régi slágerei ma is sikert aratnak. 1999-ben megkapta az eMeRTon életműdíjat, 2004-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.

Öcsivel több, mint 20 éve ismerkedtünk meg.

Ő, mint a Közönség örökifjú Payer Öcsije, a kiváló énekes és nagy slágerek szerzője, s én, mint egy lelkes fiatal, a pályája elején tevékenykedő zenész, és mint zöldfülű műsorszervező találkoztunk először. Emlékszem, egy vállalati rendezvény volt, és arra is, hogy Öcsi és zenésztársai milyen közvetlenséggel érkeztek; kértek, és egyáltalán nem követeltek. Mi meg persze, hogy mindent szívesen a rendelkezésükre bocsátottunk, amire szükségük volt. Csillogott a Shure 565SD Öcsi kezében, és csillogott a hangja is, villant a nyaklánc a mellén a mélyen kigombolt ingből. Azt a mértéktartó, elegáns lazaságot mindig irigyeltük Tőle, amivel mindenféle görcs nélkül képes volt a nehezebb helyzeteket is könnyedén áthidalni. Az elmúlt évek alatt számtalan fellépés kapcsán tudtunk zenei, közéleti és emberi vonatkozású gondolatokat cserélni. Nagyon sokat tanultam Tőle. Alázatból, emberségből, rugalmasságból mindig a legjobb formáját hozta.

Legutoljára néhány hete beszéltünk telefonon, azt követően, hogy Havasy Viktor temetésén Ő még nekrológot mondott, s ekkor hosszasan kitárgyaltuk az utóbbi idők zenei történéseit. Egy szóval sem panaszkodott, hogy beteg lenne, vagy bármi problémája lett volna, bár a hírekből tudni lehetett, hogy vannak egészségügyi gondjai. Amikor szóba kerültek a mai, fiatal sztárok, megjegyezte, hogy még sok van előttük, mögötte pedig 50 év zenei munkássága és mai napig álló, jó hírnév. Megbeszéltük, hogy ezen a pályán nehéz ennyi időt eltölteni tisztességben és becsületben, bukások nélkül. Kérdeztem Tőle viccből, hogy gyerekszínészként kezdett-e, mert nem értem, miként jön össze ez az 50 év? Akkor árulta el, hogy a nyáron lesz 70 éves, csak el ne mondjam senkinek! Azt gondoltam, hogy talán 60 éves lehet, mert maximum annyinak nézett ki, vagy még annyinak sem. Sportos, sármos, férfias volt világéletében.

Azt mondta, készül a nyári, 50 éves jubileumi bulijára, ahova szeretettel meghívja majd a pályatársait, segítőit, zenész barátait, a zenész- és showszakmából a hozzá közelállókat, és mindenképpen szeretné meghívni Tabányi Misi bácsit is, aki jelenleg Magyarországon az egyik legidősebb élő zenészlegenda. Miután megkérdezte, hogy hány éves vagyok éppen, csak annyit mondott viccesen: "Ez a legszebb férfikor: Pont annyi idős vagy, hogy már tudsz mindent, és még tudsz mindent!"

Öcsi büszkén vállalta zalai kötődését (mivel édesapja zalai volt), és azt szokta mondani ízes, zalai tájszólással:

„Én itthunn vagyok, mer én kesztheli gyerek vagyok!”

Öcsi!

Sok-sok gondolat kavarog a fejemben Veled kapcsolatban! Pl. az, hogy milyen büszke voltál kislányodra, hogy milyen szeretettel beszéltél Zsámbékról, arról a családias környezetről, ahol igazán otthon érezted Magadat…

Nehéz felfogni, hogy nem vagy köztünk többé!
Örökké fiatal maradsz, dalaidban tovább élsz velünk, és a minket követő generációkban is!
Békét és nyugalmat kívánok Neked és Szeretteidnek!
 
Öcsi! Isten Veled!
 
Vörös István